Dentium Implant Center Esztétikai fogászat és plasztikai sebészet Budapest

Plasztikai sebélszet

arcplasztika Budapest

Ismerkedjen meg szerteágazó arcfiatalítási eljárásainkkal, amiktől 35 év felett is fiatalnak látszik a nő!

 

Mikor ajánlott az arcplasztika igénybe vétele?
Az arcplasztikai műtétet azoknak a hölgyeknek és igen, uraknak is javasoljuk, akik elégedetlenek a külsejükben megnyilatkozó évek nyomaival, és szeretnék azt a frissességet sugározni megjelenésükben, amely még mindig bennük lakozik.
A műtét során a legmodernebb eljárások alkalmazásával biztosítjuk, hogy az arcára a megannyi stresszhelyzet, és környezeti ártalom hatására keletkezett ráncok mélysége csökkenjen a fiatalos, és üde külső visszaszerzéséért.

A test öregedése során a szövetek veszítenek addigi feszességükből, emellett a gravitáció is közrejátszik abban, hogy a bőre megereszkedjen.
Ezt a folyamatot sajnálatosan felgyorsítja a túlterhelt életmód, a sok stressz, a nem megfelelő táplálkozás, a betegségek, és az egyéb környezeti ártalmak.

Önnek azonban nem kell ezektől a hatásoktól szenvednie, mivel ma már alacsony kockázat mellett, személyre szabott arcplasztikai műtéti eljárásokkal vissza tudjuk állítani külseje valódi fényét.

Milyen területeket érinthet az arcplasztikai műtét?
Az arcplasztikai műtét során az arc, és nyak öregedésének folyamatát fordítjuk vissza. Az eljárás során sorra kerülhet a homlok ráncainak, a szemkörnyéknek, és a szemhéjnak a helyreállítása, az arc telítettségének javítása, az orr és ajak közötti redők felszámolása.

Ezt követheti az ajkak vonalának helyreigazítása, az áll körüli és az áll alatti ráncok kezelése. Végül az áll vonalát is visszaállítjuk annak egykori állapotának megfelelően, majd a nyak megereszkedett bőrét is helyreállítjuk, igény esetén zsírleszívást követően.

Tudta?

Évente megközelítőleg 15-20.000 ember vállalkozik plasztikai műtétre Magyarországon, amelyek típusát tekintve 2. helyen állnak a különböző arcplasztikához köthető beavatkozások, mint például a szemhéjműtét, az orr-vagy fülplasztika.  


Legyen nyugodt, Ön is megengedheti magának kedvezményes díjazású szolgáltatásainkat, különösképpen, ha Ön tagja bármely, a velünk partneri kapcsolatban lévő több mint 20 egészségpénztárnak.

 

Mi történik az arcplasztikai műtét során?
Az arcplasztikai műtét során zsírleszívást és arcfiatalítást végzünk, amely során eltávolítjuk a felső, az évek során károsodott bőrréteget, bőr-és izomfeszítést alkalmazunk az arc különböző területein a régi üdeség visszaszerzéséért.

A kezelt arcfelületen ráncfelvarrás, és bőrfeszesítés során, a páciens természetes, és eredeti arckifejezéseit megőrizve végezzük el a beavatkozást, eltávolítjuk a felesleges bőrt.

Az arcplasztikai műtétet követően, és a páciens igényeit figyelembe véve kiegészítő kezeléseket is alkalmazhatunk, mint például a felületi lézeres kezelést, amely továbberősítheti a műtét által elért fiatalodás mértékét.


arcplasztika Budapest kezelések


Az eljárás időtartama:
Az arcplasztikai műtét minimum 2-3 órát vesz igénybe, de ez természetesen függ a páciens állapotától, továbbá az elvégzendő beavatkozás típusától is, hiszen ma már kombinált beavatkozásokat is alkalmazunk. Az arcplasztikai műtét elvégezhető helyi érzéstelenítéssel, vagy altatással is, a műtét típusától függően.

 

Ne aggódjon, a műtétet követően nem sok időre kell megszakítania a hétköznapjai ritmusát.


Mi történik a beavatkozást követően?
Az arcplasztikai műtétet követően mindössze 1-2 napig kell úgynevezett nyomókötést viselnie páciensünknek. Ritkán, indokolt esetben a fül mögötti területre a sebzugból távozó váladék elvezetésére szolgáló drain csövet is be kell vezetni, amely 1-2 napon keresztül biztosítja a seb tisztulását. Tünetmentesség esetén a 2 nap elteltével ezeket eltávolítjuk, majd 14 nap múlva kivesszük a bőrében addig helyet foglaló varratokat is.

A műtét által érintett területek vizes borogatását a klinikánkról való távozást követően is ajánljuk pácienseinknek, hogy ezáltal is megelőzzék az esetleges bőrduzzanatok kialakulását.

A műtétet után a kezelt területeken, főleg a szemkörnyéken kisebb bevérzések is kialakulhatnak, ezek felszívódási ideje 2-3 hetet vesz igénybe. A kedves páciensnek ezt a gyógyulási folyamatot türelemmel kell viselnie, hiszen a végleges eredménnyel a műtétet követő 6. hétben találkozhat majd a tükörben.


Milyen, ritkán előforduló szövődményei lehetnek  az arcplasztikai műtétnek?

Akárcsak más műtéteknél, itt is előfordulhatnak –igaz ritkán- bizonyos szövődmények. Ilyenek lehetnek a műtét által érintett területek egyes részeinek gyulladása, bőrduzzanat kialakulása. A műtétet követően a páciensnek nagyon körültekintőnek kell lennie, és követnie kell kiválóan képzett kollégáink útmutatását, hogy elkerülje többek közt a seb esetleges szétválását. Ez különösképpen az erős dohányos személyeknél okozhat problémát a fül mögötti területeken.

Az arcplasztikai műtétet követően páciensünk megfigyelheti a bőre érzékenységének elveszítését, amely tünet pár naptól-néhány hónapig is elhúzódhat a sejtek gyógyulásának ütemétől függően. A műtött területet érintő egyik szövődmény lehet még továbbá a túlsarjadt heg, amely természetesen probléma nélkül meggyógyítható.

Mondjon búcsút már ma a ráncoknak, és kérjen, tőlünk ingyenes konzultációs időpontot ahol megbeszélhetjük kezelésének részleteit! Tegyen egy lépést az új, magabiztosabb, fiatalosabb külsővel rendelkező új önmaga felé!

 

Arcplasztika – arcfiatalítás


acrplasztika arcfiatalítás Budapest

Nyerje vissza természetes szépségét fájdalommentesen, arcfiatalító kezeléseink egyikével!

 

Hogyan zajlik az arcfiatalító eljárás?
Az arcfiatalítás során alkalmazott beavatkozások számos lehetőséget nyújtanak az arcfelületen fellelhető különböző bőrhibák halványítására, illetve eltávolítására. A számos kezelés közül szakemberünk kiválasztja az Ön állapotából adódó legmegfelelőbb eljárást, amelyet követően bőre szó szerint megfiatalodik, hidratáltabbá, világosabbá és feszesebbé válik.


Milyen bőrhibákat képes az arcfiatalító műtét helyrehozni?

Az arcfiatalító eljárás során a kiválasztott kezelés keretében, igény esetén több kezelés kombinálásával megszabadítjuk arcát a régi, nem megfelelően kezelt pattanások és gyermekkori betegségek által hátrahagyott hegektől, az apróbb sérülésektől, szeplőktől és a finom ráncoktól. Azon páciensek is bizalommal fordulhatnak hozzánk, akik a szeborreás dermatitisben, közismertebb nevén szeborreás bőrgyulladásban szenvednek.

 

Ismerkedjen meg a legmodernebb arcfiatalító eljárásainkkal!

 

1. Mikrodermabráziós kezelés: fájdalommentes bőrcsiszolás

A mikrodermabrázió egy finomhámlasztó-bőrfelújító kozmetikai kezelés, amely során az arcbőr legfelső, vagyis a hám rétegét kezeljük. A mikrodermabrázió, ismertebb nevén a bőrcsiszolási eljárás egy gyémántbevonatos kezelőfejjel rendelkező eszköz által szünteti meg a bőr apróbb felületi egyenetlenségeit.


mikrodermabráziós kezelés BudapestA Mikrodermabráziós-bőrcsiszolási eljárás hatékonyan alkalmazható:

  • Általános bőrfiatalításra, finom ráncok, pigmentfoltok halványítására, selymes, egyenletes bőrfelszín kialakítására.
  • Apró felületi hegek megszüntetésére, hirtelen fogyás, vagy hízás által keletkezett csíkok, úgynevezett striák kezelésére.
  • Inaktív akné és szeborreás bőrgyulladás esetén a felszínes hegek halványítására.
  • A kezelés során javítjuk a bőr általános állapotát, serkentjük annak természetes megújulását, az arcbőrt az elnehezedett, megvastagodott középső és felszíni bőrrétegétől finomhámlasztással megszabadítjuk.


A kezelés egyszeri időtartama:

Egyszeri kezelés a páciens állapotától függően 10-és 30 perc közötti időt vesz igénybe. Ahhoz, hogy hosszan tartó, jelentős eredménynek legyünk tanúi, szükséges lehet egy kezeléssorozat megtervezése a szakorvossal.
Amint elértük a kívánt eredményt, akkor se dőljünk hátra, mivel a tartós javulás megtartásához 2-3 havonta utókezelésekre lehet szükség. A Mikrodermabráziós eljárás már az első alkalommal jelentős javulást eredményez, bőre puhább tapintású és üdébb lesz, a kozmetikai krémekben található hidratáló anyagok is magasabb hatásfokkal szívódnak fel.

2. Kémiai bőrhámlasztás: a bőr mélyebb rétegeinek kezeléséért.

A kémiai hámlasztás során szakképzett orvosaink a bőrhámlasztás típusának megfelelő speciális savas anyagokkal kezelik a bőrt, amelyet kontrolláltan, a megfelelő koncentrációra hígítanak. Ezek a savas anyagok eltávolítják a károsodott bőr rétegét. A kezelés hatására a bőr elhal, majd lehámlik, hogy utat adjon az alatta lévő feszesebb, selymesebb rétegnek.

A kémia hámlasztás két féle mélységben alkalmazható:

kémiai bőrhámlasztás arcplasztika BudapestA felületes hámlasztás: csak a bőr felső rétegét távolítja el, a hámlás során így tűnnek el a napozásfoltok, a nem megfelelően kezelt pattanások hegei, de még a begyulladt, benőtt szőrtüszők ellen is kiválóan alkalmazható.

A másik típus a közép-mély hámlasztás:

Ez az orvosi közép-mély hámlasztások közül a leggyakrabban alkalmazott eljárás, amelyet TCA-nak nevezünk, a kezelés során alkalmazott triklórecetsavról.
Ezen kezelés során nem csupán a bőr legfelső hám rétegét kezeljük, hanem lentebb hatolva serkentjük a kötőszöveti rostok újratermelődését is, amelyek garantálják bőrünk feszességét is.

A kémiai hámlasztást meleg szívvel ajánljuk nemcsak a hölgyeknek, hanem az uraknak is a szakáll makacsul újra és újra benövő szőrszálai ellen.

A kezelés időtartama:

A műtétet helyi érzéstelenítésben végezzük a fájdalomcsillapítás mellett.
A beavatkozás minimum 30 percet vesz igénybe, de ennél hosszabb időbe is kerülhet is páciens állapotától függően.

Az arcfiatalítás műtét utáni teendőkről:

A kémiai hámlasztást követően szinte azonnal folytathatjuk tovább hétköznapi tevékenységeinket, de ezúttal is tartsuk be a kezelő szakorvos utasításait. A kémiai hámlasztáson átesett bőrterületet néhány hónapig nem érheti közvetlen UV sugárzás, ezt megelőzendő magas hatásfokú napfényvédő krémek használatát ajánljuk. Az érintett bőrterületet legalább 14 napig ne tegyük ki a sminkelés folyamatának.

3. Lézeres kezelés a feszesebb, rugalmasabb bőrért:

lézeres kezelés Budapest arcfiatalításHogyan zajlik a kezelés?
Az elektrosebészeti technológiai kezelés altatásban történik, az alkalmazott eszköz alacsony frekvenciájú energiát, vagy lézert használ, amely a működése közben a bőrréteg felső, károsodott részét távolítja el, de az alatta lévő egészséges és ép rétegeket sértetlenül hagyja.
A kezelés alatt a bőr mélyén található kollagénrostok rövidebbé válnak, ezt követve a kezelt terület feszesebbé és rugalmasabbá válik.


Az elektrosebészeti technológiai kezelés utáni teendőkről:

A kezelést követően a kezelt terület bevörösödik, ez az állapot azonban nem tart sokáig, mire a bőr enyhébb színt ölt.
A többi beavatkozáshoz hasonlóan itt is kiemelt figyelemmel forduljunk a kezelt bőrterület felé, amely 10-14 napig speciális ápolást igényel. Ez időre érdemes a munkahelyi távollét, a teljes gyógyulásig, amely kb. 2 hét, ugyanis nem érheti direkt napfény a kezelt bőrfelületet.

 

A fent felsorolt arcfiatalítási eljárások összegezve az alábbi szövődményekkel járhatnak:

A beavatkozást követően a kezelt bőrfelületen bőrpirosodás léphet fel, esetleg kisebb duzzanatok is kialakulhatnak. Ritkán előforduló tünet a Hiperpigmentáció, a bőr túlzott elszíneződése, amely a melanin nevű sötét pigment túlzott elszaporodásából adódik. Ezen tünet különösen akkor fordul elő, ha a kezelt bőrfelületet túl korán tesszük ki, túl erős UV sugárzásnak.


Miért ne lehetne Önnek is 40+ évesen egy sokkal fiatalabb nőre jellemző, friss és üde arca?
Ne mondjon, le a vágyálmairól kérjen, most tőlünk ingyenes konzultációs időpontot ahol minden kötelezettség nélkül felmérjük az állapotát, és megbeszéljük a szükséges kezelések részleteit!

 

Arcplasztika – arcformázás


arcplasztika arcformázás Budapest

Tudta, hogy ma már testidegen anyagok használata nélkül is bátran megfiatalítható az emberi arc?

 

Az arcformázás műtéti eljárás lényege az, hogy a páciens megereszkedett bőrét, és arcának elmosódott kontúrjait testidegen anyagok felhasználása nélkül helyreállítsuk. Az arcformázás eljárás során a páciens hasából, combjából, vagy csípőjéből származó zsírszövetet használjuk fel az arc újraformálásához.

Miért kiváló alapanyag a saját zsírszövet az arcfiatalításhoz?

  • Többek közt azért, mert teljességgel antiallergén, vagyis nagy felületen pl. teljes arckezelésnél sem kell a páciensnek aggódnia az allergiás tünetek megjelenése miatt.
  • A saját zsírszövet használata teljesen biztonságos, és még az arcbőr megereszkedett szövetére is bőrregenerációs/bőrmegújító hatással van.
  • A kezelés teljesen természetes arckontúrokat eredményez, vagyis a pácienst körülvevő személyek előtt is titokban maradhat a beavatkozás ténye.

arcplasztika arcformázás Budapest-Mi történik az arcformázás során?
A páciens combjából, hasából, a nyaki területről vagy a csípőjéből egy vékony kanül segítségével megfelelő mennyiségű zsírszövetet nyerünk ki.

Ezt a kinyert anyagot hagyjuk leülepedni, majd egy speciális szűrőn átjuttatva így tiszta zsírsejteket helyi érzéstelenítés mellett az arc előre meghatározott részeibe fecskendezzük.

A beavatkozás során az arcba szándékosan több zsírszövetet jutattunk, mint azt az arcformázás igényelné, ugyanis ennek az anyagnak 10-30%-a (pácienstől függ) felszívódik természetesen úton a szervezetbe.

A beavatkozás során a cél az, hogy a saját zsírszövetet felhasználva formázzuk az arcot, a megereszkedett arckontúrokat visszaállítsuk az ideális állapotába, a már meglévő esztétikai hibákat korrigáljuk.

A saját zsírszövet felhasználásával a vékony ajkakat, és a szájkörnyéki finom ráncokat is feltölthetjük, így feszesebb, teltebb hatást érhetünk el.

Az arcformázás beavatkozás időtartama:
A saját zsírszövettel történő arcformázás beavatkozás átlagosan 30-és 45 perc közötti időtartamot ölel fel. A beavatkozást helyi érzéstelenítés alkalmazása mellett végezzük el.

Az arcformázás beavatkozás utáni teendőkről:
A kezelést követően megközelítőleg 24 óráig a páciensnek tartózkodnia kell az arcizmok túlzott használatától, ide értve a nevetést, vagy a túl sokáig tartó beszédet.
A befecskendezett zsírszövet felszívódása minden páciens esetében más-és más, így lehetséges, hogy meg kell ismételni az eljárást, az első beavatkozás által kitűzött célok maradéktalan eléréséhez.
 
Az arcformázás kezelést esetlegesen követő szövődményekről:
A kezelést követően felléphet enyhe duzzanat a kezelt területen, esetleges némi bőrgyulladással.

 

Arcplasztika - APTOS kezelés


Arcplasztika - APTOS kezelés

Nyerje vissza Ön is fiatalos, és üde arcvonásait, egy gyors, és visszamaradó hegek nélküli kezeléssel!


Mi is az APTOS kezelés?

Az APTOS, egy speciális, fogazott szerkezettel ellátott szál, amely olyan vékony, hogy egy injekciós-tűn keresztül, helyi érzéstelenítés alkalmazásával elvezethető a bőr alatt. 
Az arc megereszkedett bőrébe beakasztjuk ezt a szálat, majd azt megfeszítve kiegyenesítjük, így a fölötte lévő bőr is visszaáll az eredeti helyére.
A szervezet az APTOS speciális szálra úgy reagál, hogy finom heggel veszi azt körül, ebbe kapaszkodnak meg az apró fogak, így a beültetett szál önmagát tartja meg hosszú időn át.

Az arc mely részein használható az APTOS kezelés?
Az APTOS kezelés nagy sikerrel használható a megereszkedett bőr, az elmosódott arcvonások kontúrjának visszaállítására.
Alkalmas a szemöldök, vagy az ajkak ívének újradefiniálására, a nem túl előrehaladott öregségi folyamatok csökkentésére.

Mikor válasszuk az APTOS kezelést?
Az APTOS kezelést akkor érdemes alkalmazni, ha a páciens nem tud, nem akar hosszabb távollétet eltölteni a munkavégzéstől, vagy állapota nem igényli az általános ráncfelvarrást.
Az APTOS kezelés ugyanis az általános ráncfelvarrással szemben nem jár nagyobb hegekkel, vagy hosszas gyógyulási folyamattal. 
AZ APTOS szálak beültetését helyi érzéstelenítéssel, gyakran nyugtató, vagy fájdalomcsillapító gyógyszerek alkalmazása mellett végezzük.


Az APTOS kezelés esetén ritkán előforduló szövődmények:

Az APTOS szálak beültetését követően enyhe bevérzések előfordulhatnak a kezelt területen, esetlegesen némi területi gyulladás, duzzanat is jelentkezhet.

 

Arcplasztika - aranyszál implantátum


aranyszál implantátum arcplasztika Budapest

Nyerje vissza arcbőre feszességét a szövetbarát aranyszálak beültetésével!

 

Mit jelent az aranyszál implantátumos arcplasztika?
Az aranyszál impaltátum beültetése egy speciális, külön erre a célra megtervezett szál segítségével történik. Ez az aranyszál 0,1 mm vastag, és 24 karátot tesz ki, amelyet az arcon előre bejelölt vonalas hálózatok alapján rögzítenek a szakorvosok a bőr alatt.


Miért pont aranyszálat használunk a beültetéshez?

Aranyszál beültetését azért eszközöljük, mert ez egy természetes, és tiszta anyag, amely nem okoz allergiás reakciót a kezelést követően. Emellett azzal a pozitív tulajdonsággal is rendelkezik, hogy stimulálja a bőrben lévő kollagénsejtek és elasztikus szövetek újratermelődését, amely ezáltal feszesíti, rugalmasabbá teszi a bőrt a kezelt területen.

Mikor használjuk az aranyszál implantátum beültetést?
Az aranyszál beültetés opcionális azon páciensek számára, akik bőre még nem ereszkedett meg túlságosan. Az ő esetükben ez a műtéti eljárás kiválthatja a klasszikus arcplasztikai műtétet, annak hosszabb ideig tartó gyógyulási ideje és kiterjedtebb műtéti hegei nélkül.

Mi történik az aranyszál implantátum beültetése során?

A beavatkozás során helyi érzéstelenítés mellett egy tű segítségével behelyezzük a 0,1 mm vastag, 24 karátos aranyszálat az előre bejelölt pontoknak megfelelően.
Az implantátum beültetése a többi kezeléshez hasonlóan nem hoz azonnali eredményt, a beavatkozást követően a szervezetnek 3-4 hétre van szüksége, hogy az aranyszálat újonnan termelődő kollagén, és elasztikus szövetek vonják be.
A végleges eredmény ezt követően lesz teljességgel látható.
 
A kezelés időtartama:
Az aranyszál implantátum beültetése átlagosan 30 percet vesz igénybe, amelyet helyi érzéstelenítés mellett ültetünk be.
A kezelés végén speciális hatóanyagú krémmel kezeljük a kezelt területet, ezt követően a páciens otthon lábadozhat.
A beavatkozást követően ritkán előfordulhat némi bőrgyulladás.

 

Arcplasztika – Wirescalpel


wirescalpel kezelés arcplasztika Budapest


Mikor használhatjuk a Wirescalpel technikát?

Ez az arcplasztikai beavatkozás a hölgyek, és igen, az urak megjelenésének egyik igencsak fontos elemét, az elbűvölő mosolyt hivatott visszaadni.
Az évek múlásával a bőr megereszkedik, veszít rugalmasságából, az öröm, és a bánat egyaránt mély árkokat képes szántani az ember bőrébe.

A Wirescalpel technika ezeket a területeket, a száj sarkainál kialakuló vonalak mélységének enyhítését célozza meg, de ez még nem minden!
Ezen beavatkozás felszámolja az orr alatti területeken kialakult vonalakat is, hogy a páciens megjelenése újra üde, fiatalos, és elbűvölő lehessen!

Két ember közt a legrövidebb út egy mosoly, ne fogja hát vissza magát, és nyerje vissza önbizalommal teli, derűs megjelenését már ma!

 

Milyen területek megfiatalításához használható még a Wirescalpel kezelés?
Érzelmeink az egész arcunkat megmozgatják, e technika segítségével így a cél az, hogy megszüntessük a rosszalló szemöldökráncolások nyomait a homlokon.
Illetve az arc alsó részén a mosolyságból keletkező ráncvonalakat is felszámoljuk, amelyek indokolatlanul komoly megjelenést kölcsönöznek a páciensnek.
 
Mi történik a beavatkozás során?
A WireScalpel technika a nevéből adódóan egy szálas technika, mely során egy speciális alapanyagú szálat vezetünk be egy keskeny tűhöz kötve a bőr rétegei alá.
Az úgynevezett felfüggesztéses technikát alkalmazva juttatjuk el ezt a speciális alapanyagú szálat a páciens mosolyvonalához.

A Wirescalpel beavatkozás időtartama:
Régi, gondtalan mosolyát akár egy 30 perces beavatkozás során is visszanyerheti, amelyet helyi érzéstelenítés alkalmazása mellett végzünk. A beavatkozás nem jár hegek visszamaradásával, gyulladás, és bevérzés sem jellemző a kezelt területen.

 

 

Arcplasztika - nyaktáji zsírleszívás


Arcplasztika - nyaktáji zsírleszívás

A nyaktájékon megjelenő zsírréteg megjelenése nagyrészt genetikai okokra visszavezethető, és az eltüntetésére tett diéták-és edzéstervek nagy része hatástalan.

Mikor érdemes nyaktáji zsírleszívást igénybe venni?

A nyaktájékon megjelenő zsírréteg a látszat ellenére nem egy, hanem valójában 2 rétegből áll.
Külön részre oszthatjuk a bőr alatti, illetve az izmok alatt-és felett jelen lévő zsírszöveteket.
A túl sok zsírszövet mintegy elmossa a nyak és az áll kontúrjait.
A beavatkozás lényege, hogy újradefiniáljuk ezeket a vonalakat, hogy a páciens újra magabiztosan és újult energiával folytathassa a mindennapi tevékenységeit.


Hogyan zajlik a nyaktájéki zsírleszívás?

  • A beavatkozás során egy vékony bemetszést ejtünk az áll alsó részén, amely később egy pár mm-es, a hétköznapok folyamán láthatatlan heggel jár.
  • A bemetszésen át a zsírréteget sóoldattal és adrenalinnal keverten kezeljük.
  • A beavatkozás természetesen helyi érzéstelenítés mellett történik.
  • A bemetszésbe egy draint vezetünk be, amely arra lesz a segítségünkre, hogy ezen keresztül eltávolíthassuk a nemkívánatos zsírszövetet.
  • A kezelést követően a kezelt területet kötéssel látjuk el, amelyet a páciensen megfigyelhető gyógyulás függvényében 1-2 héten belül távolítunk el.
  • A kötés levétele után a beteg visszatérhet a hétköznapi tevékenységeihez.


Mi a célja a nyaktájéki zsírleszívásnak?

A kezelés célja az arc egyik legerőteljesebb egységének az áll és a nyak kontúrjának újradefiniálása a felesleges zsírszövet eltávolítása által.
Egyes páciensek esetében a például a megereszkedett bőr miatt kiegészítő nyakplasztikára is szükség lehet.


A beavatkozás időtartama: 

Az arcplasztikai műtétet helyi érzéstelenítés mellett végezzük, amely megközelítőleg 30-60 percet vehet igénybe.
A kezelést követően a kezelt területen ajánlott rendszeresen masszázst végezni.
 

A nyak körüli zsírleszívás esetén ritkán előforduló szövődmények:

A beavatkozás átmeneti bevérzéssel és enyhébb gyulladással járhat.

 

Arcplasztika - Silhouette lift


silhouette lift Budapest arcplasztika

 

Mit jelent a Silhouette lift kezelés?
A beavatkozás célja az arcon az évek múltával kialakult mélyebb ráncok, és barázdák kezelése, mint amilyenek az áll két oldalán is kialakuló marionett ráncok.
Ezek kezelése mellett elhalványítjuk az orr és a száj között keletkezett mélyebb barázdákat is, illetve az orr-illetve a szájzug redőit.

Fiatalodjon éveket könnyedén, és fájdalommentesen mindössze 45 perc alatt!


Hogyan zajlik a Silhouette lift kezelés?

Az arcplasztikai kezelés alatt egy apró bemetszést ejtünk a halántéktáji hajas fejbőrön.
Ezen a körülbelül 1 centiméteres bemetszésen keresztül fogjuk bevezetni a kezelés során használt függesztő-szálakat egymással párhuzamosan.
A kezeléshez használt szál nem fogazott, hanem apró kónuszokkal ellátott függesztő-szál, amelyek a behelyezést követően megkapaszkodnak a bőr alatti rétegben, idővel ezek körül megindul a kötőszövet kialakulása.
A kónuszok az erős kötőszöveti rostok kialakulásával párhuzamosan felszívódnak, a rostokhoz rögzült függesztő-szál azonban visszamarad, amely lehetővé teszi az arc-illetve a nyak szöveteinek megfeszülését.


A kezelés időtartama:
A Silhouette lift beavatkozás körülbelül 45 percet vesz igénybe, amelyet helyi érzéstelenítés mellett végzünk el, amennyiben szükséges, úgy a pácienst relaxánssal is ellátjuk.


A Silhouette lift műtét utáni teendők:

A Silhouette lift beavatkozás egy ambuláns kezelés, vagyis a páciens a beavatkozást követő pár órás megfigyelési időt követően kísérő támogatásával hazatávozhat.
A műtét utáni egy hétben kizárólag pépes ételek fogyasztását javasoljuk az arc pihentetése érdekében.
Ebben az időszakban a páciensnek tartózkodnia kell az arcizmok túlzott mozgatásától, a hosszas nevetéstől, beszédtől, emellett a rágógumizástól is tartózkodni kell. 

Ne adja fel a változásra vonatkozó álmait, keressen meg minket bizalommal!

Már több százan próbálták nálunk ezt a szolgáltatást és csak poztitív visszajelzéseket kaptunk.

Ha te  is felkészültél erre a fájdalommentes beavatkozásra akkor téged is sok szeretettel várunk.




Elfogad tőlünk egy 10%-os kupont?

Adja meg az email címét, ahova elküldhetjük!